…mert nem is olyan veszélyes, mint mindenki mondja, mert mindenki (aki nem kerékpározik) felszisszen és azt mondja, hogy egy adott pillanatban átgurul majd rajtam egy gépkocsi. Mert nem kell fizessek jegyre vagy taxira, erre inkább veszek egy könyvet vagy kimegyek a haverokkal.
Mert nem is az a fontos, hogy olcsó vagy hogy kardiónak is számít, az a fontos, hogy van merszem. Mert az út az enyém, mert én is lehetek rajta, s nem csak a Kincses Város útjai, hanem tovább is mehetek, bárhova mehetek.
Miért kéne megállítson a jogsi hiánya vagy az, hogy utálom a vonatok késését és az izzadság szagú buszokat? Nem, két kerék, egy út és én. A cél lehet bármi, csak én döntöm el, hogy meddig jutok el.
Nem kell megjátszani, hogy nem fárasztó. Mert van úgy, hogy elrontja a sminkem, mert épp a szemembe ment a por és könnyezni kezdtem. Meg van úgy is, hogy idétlenül remegnek a lábizmaim. Meg borzos lett a hajam és beleizzadtam a felsőmbe.
Viszont annyival jobb, mert dobog a szívem, gyorsabban, mint általában. Sokkal.
Még az is jó, amikor izgulok, mert túl közel húzott el mellettem a taxis és az egyik hibbant ember hirtelen szabálymentesen váltott irányt, pont előttem. De fékeztem, nem lett semmi bajom. Hát, nem sokkal izgalmasabb?
És a bringám nem drága és nem új és modern, de szeretem, mert amikor pedálozok, akkor nem csak a zsírrétegből égetek, hanem égetek azokból a dolgokból, amelyek fájnak. Mert néha nem tudom másképp elfelejteni. Mert amint mondtam, néha veszélyesen gyorsan dobog a szívem, miközben átszáguldok a Városon. Megállok a piros lámpánál és nem tudom megállítani a szívem. S tetszik és félek. Jó és rossz.
Bringázok, mert szeretem, amikor visszamosolyog egy másik kerékpáros, attól függetlenül, hogy nem ismerem, hogy én talán amatőr vagyok és még szoktam idétlenkedni.
Bevallom, nem tudok bringás nyelven beszélni, nem tudok retorikusan beszélni a fékrendszeremről, meg a macskaszemeimről. Nem tudok válaszolni a technikai kérdéseidre, de azt sem tudom leírni, hogy mennyire hihetetlen érzés éjjel biciklizni a városban, az üres utcákon pedálozni. Nem szoktam az utca egyenlőtlenségein megharagudni, sőt… tetszik. Nem tudhatom sosem, hogy mikor dörren alattam egy kanálisfedő és mikor kell hirtelen gödröket kikerülnöm, s mikor zökken egyet a fejem, mert épp egy túl magas járdaszegélyről tértem le.
Szeretem a bringázást, mert a szél beletép a hajamba s érzek, félek, fékezek, rátaposok és utána meg körbenézek, s mosolygok.
b.k.
Bohém Kolozsvár 