Azt hiszem nem írtam soha debreceni élményeimről, hiszen mikor először jártam ott még nem nagyon voltak blogok, de emlékszem a kollégium lépcsőire, a tanárunk vagy idegenvezetőnk szavaira, amint Nyilas Misit emlegeti, aztán mindez eszembe jutott, amikor a népviseletbe öltözött diákok között lépkedtem felfele a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium falépcsőin. Mikor patinás oktatási intézményben járok valahogy mindig a kikopott, falépcsők juttatják eszembe, hogy ki mindenki hagyta ott lába nyomát ezeken a görnyedt deszkákon.
Persze gyakran utaztam át a városon, főleg vonattal, de először volt alkalmam kicsit közelebbről megnézni, ráadásul úgy, hogy pontos magyarázatot, ismertetést is kaptam az egyes emlékhelyek, utcák mellé.
Szóval Nagyenyed – először a Jókai regény jut eszünkbe. A Kápolna-domb, a város védelmében elesett diákok emlékművével, az utca, ahol valamikor a hóvíz könnyű hajót vitt Áprily lakásával együtt, római számokkal jelzett tömegsírok, a vártemplom, a börtön, és a már említett kollégium – rövid séta a múltban. A kollégium felújításán kívül sajnos nem nagyon láttam a jövőre utaló jelet a településen, de amíg még van, és amennyi megmaradt megnézendő,
szép estét kíván,
i.b.
(aki most nagy levegőt vesz, s ha ma nem is, de hamarosan jelentkezik a slames beszámolóval is)
Bohém Kolozsvár 