Múlt héten kincses városunk utcáin láthattunk plakátokat Beethovennel és Van Goghal, melyeken nagy betűkkel az állt, hogy: TU ŞTII CUM ARATĂ UN BOLNAV MINTAL? Előbb abszolut kiakadtam, de utána rájöttem, hogy van benne némi igazság, ami azt illeti…szinte egészen igaz.
A művészetnek az egyik célja, hogy valami újat szüljön, tehát a művész munkája az, hogy valami különlegeset, még nem látott alkotást tárjon a közönség elé. Ezek általában sokkolóak az átlag közönség számára, mert eltérnek a megszokott életmódtól, megszokott környezettől, ami egy szóban a normalítás.
Ebből adodólag a művészet egyik fő jellemzője a nonkonformizmus. Nos, mivel többnyire a műalkotás a művész érzelmeinek, látomásának, gondolatainak fizikai formája, azt jelenti, hogy ahhoz, hogy a különleges, eredeti alkotást elért, te magad is egy különleges ember kell legyél. Ergo a művészek (illetve pszeudó-művészek, de róluk beszélek majd egy másik bejegyzésben) kicsit másak, kicsit őrültek kell legyenek.
Namármost ezt a különcséget több úton probálták elérni, némelyek kicsit extrémek, mint példál Van Gogh fülvágása, de nagyon sok példa van arra, hogy már természetüktől fogva kicsit másak, kicsit extravagánsabbak: jó példa erre Salvador Dali, aki őrültségét nem takarta, művészetté alakította át. “Módszeresen kell zűrzavart kelteni – az felszabadítja az alkotóerőt. Minden, ami ellentmondásos, életet teremt.”
Ó, de nem csak Dali volt az egyetlen különlegesebb művész…nézzük csak meg, hogy Edgar Allan Poe, Richard Wagner mennyire normális életet éltek. Modigliani mindig az abszolut bohém, bolondos festőként volt megemlítve, ellenfele Picasso stílusa nem csak a festészet színtjén volt különleges, hanem a szemlyes életében is. József Attila valóban őrült volt, utolsó éveit pszihoanalitikusok társaságában töltötte. Eminescu egy szanatóriumban hunyt el. S a lista nem végződik…
