Ameddig távol voltam a várostól elég sok érdekesség történt (ez nem lehet véletlenség, szerintem akaraból rendezték így az egészet): voltak Kolozsvári Magyar Napok, amiről nem mondok semmit, mert nem hallottam sokat. Csak annyit, hogy nagyon bánom, hogy nem lehettem itthon a Hot Jazz Band koncertjén.

Másik új dolog, amivel már a reptéren vártak kedves társaim, hogy a Krajczárnak új dekorja van. Este el is kellett menni oda, noooos … szerintem jobb volt a régi. De mondjuk, nem is a falra rakott képek miatt megyünk mi a Krajczárba, hisz már amolyan locals bar lett, ahol az ember látja az igazi kolozsváriakat, illetve egyetemi év alatt a bevándorlókat.

Ha már Krajczár, akkor ne menjünk messze, mellette P. Howard az új ellopott futár, így hát visszatért a ház régi szelleme, Tauffer. Régi németrodalmi szalon volt, még a XIX. században. Most a Janis, Janis Stuf, MyWay vezetősége akarja ezt a szellemet feléleszteni. Még nem voltam ott, de hallottam, hogy az árak elég magasak. De ez jellemző a Janises helységekre. A falra vetített koncertek, korsókban lángoló olcsó gyertyák is nagyon Janisesek. De a listán van, be kell oda menjek legalább egy estére, már csak a jazz kedvéért. Wáááá

Péntek éjszaka sokkoló (új) látvány: megszűnt az egyetlen kocsma, ahol hajlandó voltam pipázni. Épp a La Tevi felé mentünk egy bulira, amikor a megszokott csendes utcán lapuló, kifejezetten helytelen környezetben levő, a kicsi kuripintyó falára felmázolt egyiptomiak helyett hipsztereket találtunk. Nem igazsááág! Kolozsvár egyik legeldugottabb bárja volt, ahova max. 15 személy fért be, olcsó pipa, ital és elég csendes volt ahhoz, hogy az ember dumáljon egyet. És a bárpultospincér is szimpatikus volt, főleg amikor azt hitte, hogy valami skandináv vagyok. De ennek vége… Egy The Jack nevezetű pub van, ami elég hihetetlen (hogy pub), hisz a szobám felét is alig teszi ki a hely.

Egy másik új hely a Klinikák utcáján van, a Paint Pub. Régebb is volt valami kocsmaszerűség abban a pincében, Jay’s vagy valami efféle neve volt, de sosem mentem be annak idején, hisz két lépéssel messzébb volt a Prospero. Ami sajnos már csak mámoros éjszakák emlékeiben van meg néhány (törzsgyökeres) kolozsvári fejében. Nem volt még alkalmam a Paint Pubba letérni, nem tűnik mainstream helynek, de lehet valami meglepetés vár az eldugott pincelejárat ajtaja mögött. Ha valaki már járt ott, kérem mondjon véleményt.

Egy másik új dolog, hogy leheséges eventphotographer leszek, ezért most már tényleg lesz rendszeres beszámolás. S már csak két év választ el a hivatalos okmánytól, mely igazi-igazi krónikás létemet bizonyítja. De addig még sok rozé folyik le a krónikás torkán.

Minden üdvözletem,

hűséges krónikásuk

Mivel a barátnőm nem őslakosa a kincses városunknak, gondoltam elmegyünk más helyre is, mint a Krajczár.   Feelingessé akartam tenni a kiruccanást, s ezért úgy terveztem, hogy beülünk a CineCaféba. Nosza, elmegy a krónikás s kollegája a Győzelem mozihoz, s mikor odaérnek nem győzi feldolgozni, hogy nuku café. Egyszerűen nincs. Halvány maradványai vannak, melyek felébresztenek bennem emlékeket, hogy valaha teáztam ott…de már üres, mintha a 12. óra elmúlása fosztotta volna meg a varázsától, unalmas váróteremként hagyva a januári hidegben.

Nos, igazi bohém kolozsvárinak mindig van más opciója, hisz nem hiába írták kedves városunkról már anno is, hogy “Mulatság és víg cimbora/ Nélkül nincs egy hete.” Mit volt mit tenni, hát menjünk egy olyan helyre, ahol még nem voltunk és hát így egyből a High Life Chillout Café lett a célpontunk. Fel a lepcsőn, azok a hangulatos lépcsők, belépünk és egy furcsa színű dimenzióba kerülünk hirtelen. Egy piszkos jégzöld árnyalatú világba tévedtünk, árnyékos és elég csupasz falakkal, semmi ami high life-ot sugallna. Leülünk egy asztalhoz és még mindig tart a nyomasztó hangulat, melyet a magas hideg színekkel borított falak árasztanak. Nagy streetart alkotások igyekeznek feldobni a hangulatot, de szerintem ott csak akkor lehetne high life, ha kicsit high vagy.  De még akkor sem, hiszen olyan, mint egy rossz fless. A kifejezetten jó alkotások egyszerűen hibásan néznek ki azokon a falakon, egyszerűen helytelen úgy. Egyetlen hangulat, amit kelt az a hely az a korházi hangulat…vagy azok a ronda, penészes WCk, ahol hideg van és arra még rálapátol a furcsa aquamarinkék, ciánkék árnyalat, amelyik dominál a csempéből, kagylóból stb. Meg se haragudni, ha valaki kedveli a helyet, mert azért az árak elég jók, de engem nem hódított meg a hely. Lehet hogy jók az árak, de nem olyan tágas a felhozatal, s akkor is, ha jó az ital, nekem kell a hangulat a kávé, sör, sötöbö mellé, az pedig nagyon hiányzik ebből a helyből. Pedig a reklám, meg maga a helynek a neve, High Life, teljesen más nívót hírdetett. Nem is beszélek arról, hogy fél órát vártunk, hogy jöjjön vissza a felszolgáló. Ergo felvettük a kabátokat és átmentünk …hát a Krajczárba, duuuh. Persze, a Krajczár mellett van egy másik dolog, ami folyton meglep vagy legalábbis kis ideig foglalkoztat, az, hogy rejtélyes módon a Klausent is elérintette a 12. óra varázsa, csak nem váróterem lett, hanem P.Howard Social Café and Club vagy valami ilyensmi. De erről majd egy másik bejegyzésben írok

Addig is, hogy legyen kis kávéházi, igazi chill hangulat, a nagy szessziós-sztressziós öngyilkoló tanulásban, nyomjon a kedves közönség egy klikket erre a TeCső (JúTúb) videóra:

Üdv,

bohém krónikásuk

Nos, egyik dolog az volt, hogy odarakom magam és többet írok, merthogy diplomás krónikás akarok lenni a közeljövőben és a távoljövőben, amelyik közeledik. Ehhez kéne gyakrabban pötyögjek, de tegnapig egy rozoga billentyűzet volt a pennám, s nem volt kellemes szavakat okádni abból a spanyol, zajos feketeségből. Tudom, tudom, jó kifogás sosem rossz. De azt hiszem az egyetem arra tanít meg, hogy hogyan bulizzunk hajnalig és másnap hogyan találjunk olyan kifogásokat, hogy ne jelenjünk meg kurzusokon, persze azt is úgy, hogy ne dobjanak ki az egyetemről. Jelen esetemben mindkettőről, hiszen krónikás tehetségemet nem csak szívemcsücske magyar nyelvén akarom művelni, hanem a fjordok, sikolyok, szőkeszexy snowboarderek és blackmetállosok  között beszélt norvég nyelven is.

Nos, amint halványan utaltam, tegnap új billentyűzet fészkelődött be krónikás kezeim alá, s be kell valljam, nem voltam elég aranyjános, régi lantomat nem tettem, hanem valóságosan odacsaptam, hadd essen ki az összes spanyol billentyűje. HA! Nos, az új lantom, pennám (mert modern jegyző vagyok, nem libatollakkal meg egyéb szárnyas testrészeivel kaparom írásaimat) fekete, de csendes és puha. Csendes azért jó, mert a régi csattogott, mint hisztis házisárkány. Nos, az új, teljesen más, kellemes a kéznek, valódi orgia, ergo sokkal többet fogok írni (mácsarkazértis megéri, hogy az írás által kiváltott perverziókért éljem és elvézzem ). Máris látható, hogy mennyire szeretem szavaimat pötyögni, hisz elég hosszas lett ez az első 2010es bejegyzés.

Fogadalmakhoz (és firkálmányaim erdeti céljához) visszatérve azt is terveztem, hogy 2010ben több új helyre fogok járni, mert azt pletykálják, hogy 2012 a világvége, tehát itt az idő carpediemezni és mindenbe nyalni, kóstolni, szürcsölni Bohém krónikásnak és bohém olvasóinak született egy bohém sörözde http://boemaclub.ro/ Azt mondják, hogy a világ minden tájáról szereztek komlónektárt Nos, már csak azért éri meg betévedni, hogy az ember éljen át egy multikulti részegséget. Kiváncsi vagyok milyen a multikulti másnap Nos, az árakról azt beszélik, hogy (tükörfordítom) nagyon elérhetőek. Nos, ezt lehet úgy érteni, hogy egy barna színű koréval sem tudni elérni, vagy legalább kicsi székre kéne másszon a szegény kooolozsvári alkesz diák, hogy belerészegedjen a norvég, belga vagy mittomén japán sörbe. De, én nagyon szándékszom elpocsékolni maradék ösztöndíjjam, az ösztöneim kielégítésére. Na, hát nem azért nevezik ösztön díjnak?

Hát, bevallom, kedves (már nem is tudom, ha létező ) olvasóm, hogy elég sokat írtam. De még van mit írni és az új penna nem karcol, hanem selymesen veti képerőre szavaim áradatát. Ahhh, milyen jó érzés

Kellemes napot és bohém üdvözleteim,

Krónikásuk

Üdvözlöm a nemlétező közönséget,

bohém krónikásuk

Sajnos a bohém krónika nem újulhatott, hisz krónikása a Cora nevezetű hyperüdüllőben tölti napjai nagy részét, így nem marad elég idő szocio-kulturális eseményekre. Illetve marad, csak már beszámolóra nem marad.

A tétlenség viszont rávett, hogy bokánrugjam a blogot és lovagoljunk egyet a nethálon. Hátha még vannak olyan bohémok, akiknek nem akad (jobb) dolguk és ellazulnak egy kávé és egy post mellett.

Addig is, mindenkinek kellemes éjszakát és jó melózást/lustulást/szórakozást holnap!

Hogy lehetne elfelejte Mazsolát, a malackát vagy Mirr Murr kandúrt…vagy Mekk mertert? Ki nem ismeri a nagy ho-ho-horgászt, vízipók-csodapókot és társait?

A legjobb rajzfilmek pedig a magyar népmesékről készültek, igazi műalkotások…csodálatos munkák.

Nem cserélném el őket semmilyen animé sorozatért és nem azért, mert leragadtam valahol a múltban, hanem azért, mert ezek az igazi mesék, melyek a gyerekek lelkét dédelgeti, kellemes hangokkal simogatja őket és nem pedig urániumbomba robbanással altatják őket.

Írásomat befejezem két esti mesével:

Mirr-Mur

A bíró okos lányának a történetét valószínűleg ismeritek, de lehet nem épp ilyen végződéssel :

<object width=”425″ height=”355″><param name=”movie” value=”http://www.youtube.com/v/awST87FBvTg&hl=en&rel=0&color1=0×234900&color2=0x4e9e00″></param><param name=”wmode” value=”transparent”></param><embed src=”http://www.youtube.com/v/awST87FBvTg&hl=en&rel=0&color1=0×234900&color2=0x4e9e00″ type=”application/x-shockwave-flash” wmode=”transparent” width=”425″ height=”355″></embed></object>

Hűséges krónikásuk

Malacka:
Totál idióta szegény. Szellemi fogyatékos (dadog, képtelen értelmesen fogalmazni, és bizonyára dyslexiás is), és növésben is erősen visszamaradt példánya fajtájának. Mivel képtelen másokkal megértetni magát, állandó kisebbrendűségi komplexus gyötri, nem is beszélve arról, hogy még a leghétköznapibb dolgoktól is fél. Kórlapján szerepel még akut klausztrofóbia és a biztonságérzet totális hiánya is.

Tigris:
Megalomániás tévképzetes elmebeteg, a veszélyesebb fajtából. Meg van győződve arról, hogy a tigrisek a többi élőlény felett állnak, így a Százholdas Pagony önjelölt kiskirályát tisztelhetjük benne. Übermensch-szindrómájához az árja tigris fajhoz való beteges ragaszkodás, túlfűtött rasszizmus társul. Közösségekbe beilleszkedni képtelen, a társadalom magányos számkivetettje ő, aki elszigeteltséget tettetett vidámsággal, és állandó pótcselekvésével, az ugrálással próbálja meg kompenzálni.

Füles:
Súlyosan depresszív alkat (emo). Öregkorára belátta, hogy élete egy kudarc, egzisztenciája pedig valahol a béka segge alatt van. Nem tudott összegürcölni egy lakásravalót, ezért – míg társai jó meleg, fűthető odvas fákban vészelik át a teleket – meg kell elégednie egy huzatos fatákolmánnyal, ami Tigrisnek köszönhetően minden második nap tönkrezúzódik. Ez a gyökértelen élet, valamint a seggen fityegő műfarok – Milne-nál minden bizonnyal az impotencia szimbóluma -, amivel a többiek állandóan baszogatják, egyszerűen elviselhetetlenné teszi az életet Füles számára. Öngyilkos is lenne, ha depressziója nem totálisan passzív magatartásban ütközne ki, és ha nem félne az újabb kudarcoktól (“mi van, ha nem sikerül?”).

Kanga:
Elvált asszony, egyedül neveli gyermekét – kell-e többet mondani? Az állandó házimunka és rosszcsont kölyke hamar kikészítették Kanga idegeit. Ráadásul – mivel Ausztraliából emigrált bevándorló -, idegennek érzi magát a Százholdas Pagony mérsékelt égövi élővilágában. Ennél pedig már csak kóros férfihiánya a rosszabb: igen régen kamatyolt már, és ezt beteges tisztaságmániáján próbálja levezetni – vár az igazira, aki sosem jön el.

Zsebibaba:
Csonka családból származó egyke, ennek köszönhetően anyuci szeme fénye, és mint ilyen, egészségtelenül elkényeztetett gyerek. Zsebibabának mindig mindent szabad, senkitől nem kap egy jó nagy maflást, akármit is csinál. Ugyanakkor a Pagony lakói – elsősorban édesanyja – nem fordítanak elég időt az iskoláztatására, így biztosak lehetünk benne, hogy felnőttkorára Zsebibaba elkallódott tehetség lesz, aki egy idő után majd az alkoholhoz vagy a droghoz fordul, hogy elfeledhesse a világ kegyetlenségét.

Nyuszi:
Az agresszív-neurotikus páciens iskolapéldája. Hétköznapi félelmeit felnagyítva el, ennek köszönhetően mindig van valami, amiért aggályoskodik, és mindig van valaki, akin aggályait – heves dührohamokkal és gyakran tettlegességig fajuló tombolással – levezetheti. Elviselhetetlen természetének köszönhetően világ életében agglegény volt, és egyenes úton van a bogaras vénemberség felé. A Pagony lakói utálják, de annyira szánalmas, hogy nem merik megmondani neki.

Bagoly:

A Százholdas Pagony legöregebb lakója, aki nem tud mit kezdeni a közte és a többiek között húzódó generációs szakadékkal. Hogy elfogadtassa magát, görcsösen igyekszik tudásával lenyűgözni őket, ám ez leggyakrabban tudalékosságba csap át, és még nevetségesebbé válik. Elsősorban a fiatalabbakat, Zsebibabát és Malackát próbálja megnyerni, aminek alapján joggal feltételezhetünk nemi pedofíliára való hajlamot is.

Robert Gida:
Hát, elég beteg kiscsávó lehetett, ha összehozta a fenti elmeotthont…

(Remélem mosolyt csaltam a kedves olvasók arcára )

Nos, kis idő eltelt, de a piszkozataim között már rég ott volt egy megkezdett bejegyzés, gondoltam befejezem…de végül úgy döntöttem, hogy teljesen átírom .

Bevallom, nem vagyok nagy rajongója a humorfesztiváloknak és az ilyen jellegű előadásokat sem nagyon nézem, csak pár humoristát, illetve egy humortársulatot élvezek. Azért kerültem én is oda, mert épp polókat kellett osztogassak és az ingyen poló mellé, ingyenes belépőnk is volt :p . Persze nem voltam nagyon heppi, amikor hallottam, hogy csak a végén kell osztogassuk, amikor lódul haza a nép. Más opció nélkül, mi is bementünk a terembe és leesett az állam, amikor megtudtam, hogy MINDEGYIK hely foglalt. Nem volt kellemes csomó elsült poént hallgatni lábon állva, végül kimentünk kávézni.

A Szomszédnénisek előadása jobb is lehetett volna, szerintem a buszos jelenet volt a legsikerültebb, a többi kicsit…lehett volna jobb is .

Viszont amire szívesen mentem be és hülyére röhögtünk, az a L’art pour L’art előadása volt. Amint korábban mondtam egy humortársulatot élvezek és éppen őket. Szívből örvendem…és röhögtem , amikor megláttam a klasszikus Anti bácsit a színpadon. Ez a darab zseniáslis, megtaláltam a TeCsőn is (a gyengébbek kedvéért JúTúb/YouTube):

Nádas Györgynek az előadásán csak va’ 10 percet ültem, viszont szerintem nagyon elszúrta a politikával…volt pár elég kényes poénja emiatt, de nem akarok én se politizálni, szóval maradok csak annyinál, hogy nem minden, ami a magyarországinak arany, fénylik az erdélyinek.

Az előadás végét a Színház bejáratánál vártam polókkal a kezembe, amelyek után az emberek valóságosan nyomultak, mint Karácsonykor a friss kenyér után .

Ülnek a padon harsány-hallgatag.

Április az úton könnyű szellőt pörget.

Egymásba fonják égő ujjukat.

A sétatér, alant, a tegnaptól zöld lett.

A Szamos színén fürdik a tavasz.

Fényhabot ver fel a villák ablakára.

Ide lát a hószép Vlegyásza havas

- Kékég lengetőn – a harsány ifjú párra.

Mogorván belém vén emlék karol.

Minden új lett. Ő meg – itt – fogad, míg élek,

S jön velem makacs, konok társamul.

Ha velem van, úgy még fénylőbbek a fények.

De hogy a tavasz csupa fényt dalol,

Lám, Ő nem bírja…Leült valahol.

Jó böngészést,

Bohém Krónikásuk