ACTA NON VERBA, avagy a kolozsvári ACTA elleni tüntetésről

A tüntetői tömeg olyan tarka volt, mint maga az internet. De ez nem csoda, hiszen az internet a társadalom tükre, s a tegnap este utcára vonultak azok, akik átgondolták a hamisítás elleni kereskedelmi megállapodás következményeit.
A tegnapi tüntetést Facebookon szervezték, osztották, továbbították, lájkolták, attendingoltak, s végül úgy tünt, hogy 27000 ember akar biztosan utcára vonulni. Sejtettem, hogy nem fog mindenki utcára vonulni, viszont elkeserített, hogy a 25 000 otthon maradt. A tüntető tömeget nagyjából 2000 személy alkotta. Meglepett, hogy nem csak diákok voltak jelen, hanem voltak öregebbek is, voltak szülők a gyerekeikkel, de voltak ötven fölötti polgárok is és kutyák is tüntettek. Nem csak a húszéveseké a világ, nem csak a húszéveseké a tüntetés.

Élvezem, amikor az emberek békésnek nevezik a tüntetőket. Dehogy békések, nem azért mennek ki -8 fokban, mert béke és egyensúly van az életükben, hanem épp azért, mert ez nincs, mert ezt akarják elvenni a megállapodásokkal, az egyezményekkel, a rendeletekkel, a törvényekkel. Viszont azért, mert nem békés, nem azt jelenti, hogy agresszív. A tömeg méltó tükre a generációnknak, akik az interneten fejezik ki önmagukat, akik 9gageznek, akik osztanat, akik töltenek, akik információt keresnek, akik információt adnak tovább. Egy információs társadalom képviselői gyűltek össze a tegnap.

A közös kiáltások mellett lehetett hallani, hogy miként magyarázzák egymásnak a következményeket, hogy miért jöttek ki. Nem a kameráknak, nem a sajtónak, hanem egymásnak. És talán ez kéne tegyék azok is, akik nem mennek ki az utcára (mert hideg van, mert nem hagyhatják magára a gyereket, a macskát, mert szesszió van, mert 9gag függőségben szenvednek): megosztani videókat, grafikát, fotókat, felvilágosítani mindenkit, aki a Facebook Friends listájukon van, mindenkit, akik követik őket Twitteren, YouTubeon. Lehet online is tüntetni, nem csak a legújabb XY sorozat epizódját letölteni és teát szürcsölgetve röhögni a többieken.

És azért, hogy az ACTA ellenesség vagány oldalát is bemuttassam, csatolom a lengyelek produkcióját:

Tüntető Krónikásuk

Emberépítők

Jótékonysági előadás és koncert volt az Euphoria Music Hallban február 7-én. Tavaly decemberben gázrobbanás okozta egy család egyensúlyának felbomlását: súlyos sérülések, haláleset, összeomlott ház, korházban töltött éjszakák. Természetesen nem lehet egy humorest és két koncert ragtapasz a sebekre, nem CTR + Z, nem törli el az élményt, de újakat ad. Mert a régi Vörös Csillag mozi helyén nem csak egy ház újjáépítésére gyűjtöttek pénzt, hanem az egyensúly visszaállítására.

Nem szoktam jótékonysági estekre járni, nem tudatosan, ezért nem tudom korábbi élményekhez hasonlítani, viszont nem lehet hétköznapi koncertekkel sem összevetni. De igyekszem kilépni kicsit a jótékonyság glóriája alól és a fellépők produkciójáról írni. Nost, Szomszédnéni Produkciós Iroda. Mindenki azt hiszi, hogy mindenki hallott róluk, de úgy látszik nem. A barátnőm E. nem hallott róluk, viszont eldöntötte, hogy ott akar lenni segélykoncerten, ezért a YouTubeon megnézett pár Szomszédnénis videót, hogy ismerje meg őket, a gond az volt, hogy a humorelőadás pont azokból a poénokból volt összerakva. A blogon már van régebbi bejegyéz a humoristákról, sőt a Humorfesztiválról. Nem az én tál tésztám. Talán épp ezért késett a búszom, s késve értem a helyszínre A végét viszont elcsíptem, s még én is hallottam azokat. Első alkalommal vicces volt, de nem tudom hitelesnek tekinteni az ilyen jellegű produkciókat. Olyan poénokat adnak elő, amelyeket már több százszor adtak elő,  az emberek a végtelenségig tudják újrajátszani ezeket a YouTubeon, s mégis a kollektív szellem asztalhoz ülteti az embereket, a tömeg kacagása (van inkább az, hogy ha nem röhögsz, a szomszéd asztalnál borozó csaj azt hiszi, hogy nincs humorérzéked) pedig azt árulja el, hogy mégis kedvelik. Bennem olyan érzést váltanak ki a humorestek, mint amikor valaki megint megoszt egy rákos gyereket ábrázoló fotót a Facebookon. Nem az én műfajom, pont amennyire a bohocok sem.

Kalapos Band. Le a kalappal előttük! De tényleg, nem csak azért, mert annyira nem poénos kalapos poént kötni a nevükhöz A stílus, a minőség. Persze, nem mindenki képes ezt megemészteni, mert akkor nem Dancs Annamarit nevezné meg mindenki Erdély leghíresebb zenei termékének, hanem őket. Nem vagyok zenész, ezért nem is merem a zenetudomány démonait rámuszítani. Kicsit Misztrálos, kicsit dzsessz, kicsit klezmer (lehet a klarinét miatt), kicsit amolyan hangulatot áraszt, mintha Pola Negri vagy Jávor Pál kéne leüljön mellénk, ha őket hallgatjuk. Ha a kedves olvasó nem hiszi, akkor kérem tessék klikkelni és ízlelni http://youtu.be/Krjb9Xty2dY . Mellesleg Ady. A Keresztpapa.

A Knock Out. Kolozsvár. Illik ismerni őket, még ha csak három éves átutazóban lenne itt a kedves olvasó. http://youtu.be/2I_aHfJApps

Sikeres rendezvény volt, ismerősökkel megfűszerezve, a fekete listákat rövidítő jótékonysági tettek növelték a kellemes hangulatot. A helyről meg csak annyit, hogy 8 lej egy pohár bor.

Anti bá forevör…

…avagy V.Humorfeszt

Nos, kis idő eltelt, de a piszkozataim között már rég ott volt egy megkezdett bejegyzés, gondoltam befejezem…de végül úgy döntöttem, hogy teljesen átírom .

Bevallom, nem vagyok nagy rajongója a humorfesztiváloknak és az ilyen jellegű előadásokat sem nagyon nézem, csak pár humoristát, illetve egy humortársulatot élvezek. Azért kerültem én is oda, mert épp polókat kellett osztogassak és az ingyen poló mellé, ingyenes belépőnk is volt :p . Persze nem voltam nagyon heppi, amikor hallottam, hogy csak a végén kell osztogassuk, amikor lódul haza a nép. Más opció nélkül, mi is bementünk a terembe és leesett az állam, amikor megtudtam, hogy MINDEGYIK hely foglalt. Nem volt kellemes csomó elsült poént hallgatni lábon állva, végül kimentünk kávézni.

A Szomszédnénisek előadása jobb is lehetett volna, szerintem a buszos jelenet volt a legsikerültebb, a többi kicsit…lehett volna jobb is .

Viszont amire szívesen mentem be és hülyére röhögtünk, az a L’art pour L’art előadása volt. Amint korábban mondtam egy humortársulatot élvezek és éppen őket. Szívből örvendem…és röhögtem , amikor megláttam a klasszikus Anti bácsit a színpadon. Ez a darab zseniáslis, megtaláltam a TeCsőn is (a gyengébbek kedvéért JúTúb/YouTube):

Nádas Györgynek az előadásán csak 10 percet ültem, viszont szerintem nagyon elszúrta a politikával…volt pár elég kényes poénja emiatt, de nem akarok én se politizálni, szóval maradok csak annyinál, hogy nem minden, ami a magyarországinak arany, fénylik az erdélyinek.

Az előadás végét a Színház bejáratánál vártam polókkal a kezembe, amelyek után az emberek valóságosan nyomultak, mint Karácsonykor a friss kenyér után .

HangVERSeny

A hétvégém a legművészibb módon debütált: péntek esti hangverseny, melyet a Transilvania Állami Filharmónia tartott a Studházban. A jegy ára annyira alacsony, hogy a zenészek értékét nem is lehet összehasonlítani azzal az 5 lejjel, amit a belépődíjra adtunk.

Kedves bátyám hívására mentem el, aki zenész (nagyon tehetséges zongorista) és nagyon kedveli a hangversenyeket (nem csodálom, mindegyik zenész szereti ). Elöbb nagyon visszafogott voltam, mert személy szerint nem értek olyan profi színten a zenéhez, viszont a csengését nagy rajongással hallgatom akármikor, főleg élőben.

Telt ház volt, nekünk már nem jutott hely, viszont annál hangulatosabb volt a lépcsőfokról tekinteni azokat a gyönyörű mozdulatokat, hallani azokat a szenvedélyes hangokat, illetve szüneteken a köhögés-özönöket .

A hangszeres szólista Daniel Goiţi világhírű román zongorista volt, aki tényleg nagyon nagy odaadással játszotta Csajkovszkij b-moll zongoraversenyét, bámulattal tekintettem a hangszer és zenész közötti szimbiózist, melyból hihetetlenül szép dalok születtek. Nem csak a zongorák iránti mániám miatt dícsérem ennyire a zenészt, hanem azért, mert valóban, minden mozdulatában benne volt a dallam, a feeling, a szenvedély, mellyel átadta a közönségnek tehetségét, nem csak a sajátját, hanem a szerző zsenialítását is.

Persze nem csak a zongorista volt tehetséges, hanem az egész zenekar. Nagyon tetszett a precizítás, a mozdulatok, a zenészek, a lakkcipők, a mosolyok.

Beethoven 6. szimfóniája, a Pasztorál volt. Fontos tudni, hogy Beethoven imádta a természetet, ezt az imádatát belefoglalta a 6. szimfóniájában, a vidéki nyugodtságot, békét. Gyakran menekült el Bécs zajától, a vidék békés ölébe, talán ez megmagyarázza azt, hogy első bemutatásokor miért kapta a Vidéki élet emlékei címet a szimfónia.
Annak ellenére, hogy korában nem fogadták jól a hallgatók, mára egy kedvenc lett, talán azért, mert manapság nagyobb a tendencia a városi káosztól való menekülés, mint korábban. Talán azért, mert 40 perc alatt a hangszerek dallamai magukkal tagadnak és elterelnek egy teljesen más világba, egy varázslatos tájra, hol a patak csobogása, a szellő simogatása, a gyep érintése, a virágok illata kényesztet.

Igazán megérdemelték a tapsözönt! Az előadás végén (NAGYON) hosszasan tapsolt a közönség. Meg is érdemelték, ezeknek a zenészeknek egy valódi koncertteremben van a helyük, nem a kopott Studház termében, ahol az akusztika nem épp a legjobb. Minden pompát és babérkoszorút megérdemelnek.

Nagy örömömre a Filharmónia áprilisi előadásai mind nagyon jó felhozatalok, de április 22-én semmi sem fog megállítani, hogy elmenjek, olyan előadás lesz, mint soha:

Marţi, 22 aprilie 2008, ora 18, Muzeul Etnografic

ALEXANDRU TOMESCU – vioară
HORIA MIHAIL – pian

Program:
W. A. Mozart – Sonata în Si bemol major, K.V. 278
L. van Beethoven – Sonata op. 23 nr. 4 în la minor
C. Saint-Saëns – Introducere şi Rondo Capriccioso, op. 28
N. Paganini – Variaţiuni pe coarda sol pe o temă din opera Moise de Rossini
N. Paganini – Dansul vrăjitoarelor, op. 8

Paganini a legzseniálisabb, legjobb hegedűs, egyik kedvencem. Egy virtuóz, kinek tehetsége felmérhetetlen és félelmetes volt, talán ezért nevezték az Ördög hegedűsének (vagy azért, mert egy magányos, furcsa alak volt, ezen kívül tiszta feketébe öltözött általában és hosszú szötét haja volt).

Röviden, mindenkinek ajánlom, hogy jöjjön el és próbálja kerülni azokat az embereket, akik pont a legvagányabb dallam alatt kezdenek el játszani a kulcsaikkal.

Hűséges krónikásuk

Schicchi és társai

Hétfő este elmentem az évad utolsó Gianni Schicchi előadására. Aki nem tudná, a Gianni Schicchi Puccini egyik egyfelvonásos operája, amelyiket nagyon jól feldolgozott Silviu Purcărete.

Egyedül mentem el, mert eredetileg azzal a szándékkal mentem, hogy újból gyönyörködjem a kolozsvári színészek tehetségében (nem is csalodtam bennük), de útközben egy iszonyatos tömeget láttam nagy unalommal és felszínes érdekeltséggel sietni a színház felé. Szerintem az érdeklődése a tömegnek inkább az instant 10-es iránt volt, de ez más téma.

Előbb, bevallom, elég hülyén éreztem magam, hogy nem voltam én is felöltözve elegánsan, állítólag az a kultúráltságot kéne tükrözze, viszont, amikor jobban megfigyeltem a társaságot, akkor örvendem, hogy az én kultúrám nem szövetből van, hanem szürkeállományból.

Térjünk vissza Schicchihez. A darab témája, az ember örökös kapzsisága, melyet egy szerelmi történet fon át. Nagyon tetszett, higy hirtelen, dinamikus, és bár enyhe groteszk is volt benne, nagyon jól illusztrálta az emberi fukarságot.

Az előadás eléggé csendesen kezdődött, sokan csak pár perc után vették észre, mert a fényeket nem oltották el (volt annak is egy lényege). Megismerkedhettünk Buoso Donatival, a gazdag halottal, akinek rokonsága hirtelen berontott hátulról, a bejáraton, a közönség között. A tipikus rokonság felvonulása volt, mindenki felismerhetett benne pár jellegzetes embertípust, amelyeket talán saját családjában is megtalálhat: az öreg anyó, az állandóan játszó gyerekek, a kacérkodó nők, az italos férkiak és sorolhatnánk tovább. Az egyik legfurcsább szereplő/rokon szerintem a nagyanyó volt…tényleg bizarr egy alak

Az előadásban sok poénos jelenet volt, amikor nagyon érdekesen nyílvánult meg a közönség: egyes öregebb nézők hangos kacajjal jelezték a fiatalabb (félig elaludt) nemzetnek, hogy mennyire humoros, mig a többiek szerényen kacarásztak. Én személyesen probáltam visszafogni pár jelenetnél, hogy ne kapjon el a röhögögörcs…mert az nem “illik” egy színházba, annak ellenére, hogy szerintem a szerzőnek csak bók, ha az emberekből ki tud váltani ilyen reakciókat.

Jaj, nem is tértem ki arra, hogy ki ez a Schicchi…hát, ő az a furfangos alak, akit előbb utál és visszautasít a rokonság, majd együtt lányával kérleli, hogy térjen vissza. Cseles alak, de nem gonosz. Feláldozza saját sorsát, hogy lánya (Kató Emőke, imádom őt!) boldog legyen szeretőjével. Szerencsétlen a pokolban köt ki, ami nem jó, mert Dante pokolja nem egy buli, mint a legtöbb ember lerajzolja gondolataiban a kárhozatot. Viszont a jelenet nagyon jó és látványos volt!

Az előadás legnagyobb meglepetése számomra a nagynéni volt, aki bár nem volt egy “aktív” szereplő, hanem egy halk, enigmatikus, de mégis magára tudta vonni a közönség figyelmét. Amikor megláttam a szőke paroka nélkül…KOPASZON azt hittem a szék alá esek…tehát a legnőiesebb, legkecsesebb alak az egész Schicchiből volt egyben a legcselesebb is.

Természetesen óriási tapsözön zárta az előadást, amit bőven megérdemelt mindenki a színpadról (és a közbenjárók is), mert nagyon jó volt. Söt, több is, hihetetlenül jó.

A kiözönlő tömeget kedvesen lepte meg a Színház, jegyeinket régi és új plakátokra cserélhettük a Színházi Világnap alkalmából. Jómagam meggyőztem még két emberkét, hogy tudjam beszerezi magamnak a három kívánt plakátot:

Mint gyermek a cukorkáival, szaladtam haza, hogy büszkélkedjem bennük. Ezek a plakátok nagyon jó pillanatokra elmékeztetnek, olyan érzéseket keltettek ezek az előadások, amiket csak az igazi művészet tud.

Lehet késöbb még kibővítem/javítom írásomat, addig is kellemes olvasást és gondolkodást kívánok,

hűséges krónikásuk