A 21 napos rehab előtt – azaz két fesztivál egy füst alatt

Megint elmaradoztak a bejegyzések – pedig ti is tudjátok, hogy bulik terén a nyár nem számít uborkaszezonnak, akkor sem, ha a városi szórakozóhelyekkel kisebb a forgalom, mint az év közben megszokott. A partyállatok természetesen ilyenkor fesztiválról fesztiválra költöznek, aminek következtében nem csak a karszalagok gyűlnek a csuklókon, hanem a piás sztorik, summás egymondatok, telefonszámok, és facebook ismerősök is.

Hogy mi történt velem az Electric Castle óta? Azt hiszem erről írtam utoljára… Hát bulizgattam, és dolgozgattam, nagyjából mindkettőt félgőzzel, és maximalista természetem kicsit sincs megelégedve egyik tevékenységemmel sem. Ha nem tudod szívből, igazán, teljes gőzzel csinálni akkor hagyd a fenébe – szoktam mondogatni magamnak, de az élet gyakran rákényszerít a félmegoldásokra. Ezért fordulhatott elő, hogy ide rég nem írtam, hiszen a kötelezőkön túl, már nem maradt energiám a bohémkodás dokumentálására.

No de nézzük sorba az eseményeket: EU tábor, jó kis pártkatona képző, melynek csúcspontja kétségtelenül a Magyar Kétfarkú Kutya Párt ígéretei. Tudjátok ingyen sör és örök élet, egyszerűen szeretjük őket, akkor is, ha a kutyájuktól legszívesebben az oszlopra másztam volna félelmemben.  Az ottani bulikról csak annyit, hogy pálinka hiányában van az a jager, aminek köszönhetően hónapos fogadkozásokat szegünk meg. Pont.

Utána egy kis pihenő a Kincses városban, bohém lakodalom, bohém táncpartnerekkel, és random nemisloptukelavőlegényt, mégis mi vagyunk a fotókon érzésekkel, némi balkán buli, és törzshelyváltás, és máris itt volt a következő banzáj: a Félsziget. Elég sokan lehúzták már ezt a rendezvényt, lerágták az utolsó csontot is, és most én is folytathatnám az elmaradt koncertek, az elégedetlen előadók és elégedetlen fesztiválozók sirámait, megfűszerezve a rossz közlekedéssel és a meleggel, és összehangzó színpadokkal, de nem teszem. Mivel ma már nincs hétfő, és kezdtem kilábalni a zombi üzemmódból jókedvemben sokkal inkább a pozitívumokat emelem ki:

1. A Miskolci balett kortárs tánca – véletlenül keveredtem az Inso teraszra azon a délutánon, de ámulva figyeltem a mozdulatokat: a félszigeti forróságban megelevenedett a Vivaldi-i tél, és  egy kapcsolat minden gyötrelme, továbbá egy táncos küzdelme önmagával és a koreográfiával zajokra, zenékre, önmagát és önmagunkat keresve, végül pedig a négyes egy nő uralma alatt. Örök élmény, kár hogy a másnapi előadásuk elmaradt.
2. A másik pozitívum a Bruno borudvar. Krónikás társam már beszámolt magáról a helyről. Ők voltak azok, akik a félsziget legkellemesebb hangulatú területét alakították ki, fák árnyékában autentikus ülőalkalmatosságokkal, és finom rozé fröccsel. Ugyanebben az udvarban kapott helyet a sajtárus is – ugy-e tudjátok, hogy nem hagyattuk ki a kombót. Továbbá itt tartották a Helikon folyóirat által rendezett felolvasó-délutánokat, amelyeken sajnos nagyrészt a sajtó vett részt, de azért jól esett az árnyékban verseket hallgatni a fesztiváli forgatagban.
3. Erdélyi Slam Poetry Bajnokság Döntő – tudjátok, hogy imádjuk a slamet. Üt, hogy fájjon, és megnevettet, hogy gyógyítson. Múltkor a kolozsvári selejtező kapcsán már kifejtettem, hogy mit díjazok én a slamben, ezért ezúttal is Vass Ákos, és André Ferenc voltak a kedvezményezettjeim, tekintettel arra, hogy aktuális, az eseményre vonatkozó szövegeket hoztak a döntőre, nem pedig Müller Heni módra előkotortak egy szöveget a fiók mélyéről. Tapsvihar és jó hangulat. Ami még volt az este: sajtos lány, és pocsék hangosítású AKPH. No meg hideg – hoppá becsúsztak a negatívumok, akkor hagyjuk, nézzük a következő hetet.

Egy nap munkában töltött pihenő bizony nagyon kevés a regenerálódáshoz, főleg, hogy a délután is arról szólt, hogy kimossuk a cuccokat, és pakoljunk be Tusványosra. Kedden már indulás van, és alig érkezünk meg, még a becsekkolás előtt kezünkben van a csapolt sör. Míg az egyik karszalagot tűzik a csuklómra a recepción, szólok, hogy a másikat levághatják, ne lássa mindenki mitől kapcsolok egyből zombi üzemmódba. A Budapest Bár és a Csík zenekar őrült buliján már minden mindegy, csak itt van és csak most, majd a DEPOban kiderül, hogy van az a buli, ahol az egyedüli székely, aki nem iszik pálinkát, még az is vígan emeli a szájához, mert mindegy, csak ne fájjon a zombi lét. Aztán reggel már kiborulnak a Bacardi-kólák, és üres a csűr, ideje nyugovóra térni annak érdekében, hogy másnap 10 előtt 10 perccel felriadva begyulladt szemekkel odaérjek a megnyitóra. Aztán ment a mókuskerék, minden nap egyre fáradtabban, szavak és mondatok nélkül, a végére pedig általános emberundor és tömegiszony. A tökéletességre törekedve végképp elszakadt bennem valami, így csak frusztráció maradt a végére, boldogság és élvezet nélkül. Nem azt mondom, hogy nem jó Tusványos, dehogynem, csak nem a magamfajtának. Jövőre majd akkor veszünk szabadságot, és végigtoljuk az egészet bűntudat nélkül. Azért még megemlíteném a Kutya vacsoráját, akikre nagyon nagyot buliztunk, főleg az elfogyasztott ukrán vodkának köszönhetően, és Rusz Péter írását a Magashegyiről őszinte elismeréssel, mert ennél jobban nem lehet.

Itt állunk most, kedves bohém olvasók. Hazaérve kiszámoltam, hogy pont 21 napunk van regenerálódni addig, amíg felforr a város, azaz Kolozsvári Magyar Napokig. (Jut eszembe köszönet, amiért címoldalon említik a blogunkat) Most úgy érzem sikerülni fog, hiszen egy kiadós alvás után máris új célok és tervek születtek a fejemben, és a ,meleg ellenére pörög az agyam. Ráadásul hétvégére terveim szerint beiktatok egy feltöltő wellness napot, a szó Kriston Andrea féle értelmében, úgyhogy ne csüggedjetek, élünk, és megmaradunk, és ha továbbra is tartani tudom ezt a formát, jövök sok-sok poszttal,

kitartást, kalciumtablettákat, és jó regenerálódást kíván,

ifj. bastet